Jógázók mondták

Novák Magdi – Mióta jógázom, a testem azt mondja: Köszönöm szépen, jól vagyok!

2019-02-05

Novák Magdolna óvónőként kezdte a pályáját, tíz évig foglalkozott kisgyermekek személyiségfejlesztésével. Ezt követően húsz évig a szociális szférában dolgozott, most pedig, amikor újra a helyét kereste, rátalált egy olyan természet-közeli óvodára, ahol ismét gyerekekkel foglalkozhat. Másodállásban vállalkozó, egyéni és csoportos konzultációkat, családkonzultációkat tart, pszichodrámát vezet.

Forgách Ági – A jóga megmutatja, hogyan lehet boldogan, kiegyensúlyozottan élni a Földön

2019-02-05

Forgách Ágnes testnevelő, gyógy-testnevelő, jelenleg egy sportiskolában tanít, és igazi hivatásként tekint a munkájára. Már diák korában is sportolt, válogatott atléta volt, ez inspirálta arra, hogy ezen a pályán maradjon. Ötvenéves, van egy 17 éves fia. Mint mondja, a rendszeres mozgás mellett sokáig kereste, hogyan lehetne nyugodtabb, hogy tudna teljesen kikapcsolni, és a jógában ezt is megtalálta.

Mezeyné Zsuzsi – A jóga jó út ahhoz, hogy testileg és lelkileg harmóniában legyünk

2019-02-05

Mezey Gyuláné Zsuzsa harminchat éve tanít, szereti a hivatását, mosolyogva mesél egykori és mai tanítványairól.

Mint mondja, számára a jóga kiegyensúlyozottságot, nyugalmat és olyan befelé figyelést ad, ami áldás az ember életében.

Krisztián – Jobban alszom, nem fáj a fejem és frissebbnek érzem magam

2019-02-08

Krisztián Békéscsabán él, egy műanyag fröccsüzemben dolgozik, és szinte felnőtt gyermekei vannak.

Mint mondja, már éppen kezdett beletörődni, hogy negyvenen túl itt-ott fájdogál valami, amikor rádöbbent, hogy a folyamat a jógával megállítható és visszafordítható

Galambosné Varjú Blanka – A jógának köszönhetően jobb állapotban vagyok, mint azt remélni lehetett

2019-02-14

Galambosné Varjú Blanka családterapeuta, mentálhigiénés szakember, pszichodráma-vezető és a Sorsfonó Társulat playback-színésze. A hetedik iksz környékén is mozgalmas életében komoly törést hozott, hogy súlyos gerincproblémái lettek. Ma már azonban ismét aktív életet él. Jógával és meditációval dolgozik önmaga „újraépítésén”, és sikerült elhagynia az altatót, a fájdalomcsillapítót és az izomlazítót is.

Szekeresné Sárközi Emi – Ebben a rohanó világban a jóga lecsendesít, megnyugtat

2019-02-20

Szekeresné Sárközi Emília vállalkozó, egy felnőtt fia van, boldog házasságban él férjével. Jó húsz éve jógázik, egyre komolyabb és komolyabb szinten.

Mint mondja, a jógázás mára már szinte életformává, a mindennapjai részévé vált. Ennek köszönhetően még akár síelés közben is nagyobb biztonságban érzi magát.

Török Zoltánné Éva – A 2018-as évem legjobb döntése volt, hogy jelentkeztem a kezdő jógatanfolyamra

2019-02-27

Török Zoltánné Éva lassan 37 éve pedagógus, Gyulán egy általános iskolában tanít magyart és németet. Szívesen olvas, nagyon szereti az állatokat és természetimádó is, amikor csak teheti, túrázik, főleg Erdélyben. Egy felnőtt fia van, aki megnősült és építgeti a saját életét. Éva először szorongva lépett be a jógastúdió ajtaján, nem volt biztos benne, hagy hatvan felé vajon kell-e ez neki, de gyorsan megfogalmazódott a határozott válasz: igen, kell!

Barabási Izabella – A jógán megtalált fókuszt át tudom vinni az életembe is

2019-03-08

Barabási Izabella 25 éve dolgozik kozmetikusként, szeret emberekkel foglalkozni a harmóniát, nyugalmat sugárzó üzletében. Házasságban él, és ahogy fogalmaz, isteni ajándékként van egy lánya, aki már másodéves egyetemista. A jóga segített neki abban, hogy ne csak másokra, hanem magára is jobban odafigyeljen, és hogy a jelenben maradva arra fókuszáljon, amit éppen csinál.

Dr. Tirják Valéria – Mióta jógázom, csupa jó dolgok történnek velem…

2019-03-13

Dr. Tirják Valéria 27 éves, gyógyszerész, szívesen túrázik vagy sétál a kutyájával, szeret olvasni, komolyzenét hallgatni, sokáig klarinétozott is. Az egyetemi évei alatt gyakran fájt a háta, de ez ma már a múlté.

Ahogy fogalmaz, mióta jógázik, lényegében csak jó dolgok történnek vele, most például a nyáron tartandó esküvőjére készül – egészségesen és kiegyensúlyozottan.

Tonka Andrea – Elfogadóbb és erősebb lettem, mióta jógázom

2019-03-19

Tonka Andrea 38 éves, 18 éve ápolónőként dolgozik. Lelki síkon elfogadóbbá, fizikai síkon pedig erősebbé tette a jóga, de szereti azt a színes közösséget is, amelynek így a tagja lett. Mint mondja, mindenképpen érdemes kipróbálni a jógát – akár az Ízisz Jóga Stúdió nyílt napján is –, hogy el tudjuk dönteni, ez-e a mi utunk.

Iratkozz Fel Ingyenes Kezdő Jóga Hírlevelemre!

Kezdd el az otthoni jógagyakorlást videóim segítségével még ma!

Összeállítottam neked, egy közel 30 videóból álló sorozatot, melynek segítségével MÉG MA elkezdheted otthoni jógagyakorlásodat. Írd be email címedet a lenti mezőbe és máris küldöm neked az első videómat. Namaste, Mónika.

 

E-mail-cím: *

(e-mail-címedet bizalmasan kezelem)